Főnix Néptáncegyüttes [Debrecen]

Megosztás

A Főnix Gyermek- és Ifjúsági Néptáncegyüttes 1990. október 2-án alakult, mint fenntartó nélküli kulturális egyesület. Tagjai olyan fiatalok, akik a magyar néphagyományok ápolását fontos feladatuknak tartják. Jelenleg három csoportban, több mint 100 taggal működik. A folyamatos munka anyagi fedezetét a tagok által fizetett tagdíj, valamint pályázatokon nyert támogatások biztosítják. Terveik megvalósításában állandó partnerek a szülők, de nagy segítséget jelent az adózó polgárok által felajánlott 1% is. Az együttes szakmai munkáját, valamint az egyesületi teendőket a vezetőség a megalakulás óta díjmentesen látja el. A magyar néptánchagyomány jelentősebb alkotásait sikerrel mutatták be hazai fesztiválokon és külföldi  színpadokon egyaránt. Több fesztivál nagydíja és nívódíja fémjelzi az elmúlt húsz évet.

Kiemelkedő eredmények: Hajdú-Bihar Megyei Néptáncfórum nagydíja két alkalommal, Hajdúböszörmény város vándordíja, Debrecen város Önkormányzatának díja, a nagykállói Néptáncfesztivál nívódíja és menettánc díja, Sárrétmenti napok 1. helyezése, három alkalommal nagydíja, valamint a Koppányi Istvánról elnevezett „Civil-díj”, melyet a civil szférában betöltött kimagasló egyesületi munkáért kapott az együttes. Több alkalommal nyílt lehetőség arra, hogy az együttes külföldön is bemutassa repertoárját. 2011-ben tizenkettedik alkalommal szervezte meg Szent Iván napján a Tűztánc Ifjúsági Táncfesztivált, mely egyben az együttes évadzáró rendezvénye. Minden év júniusában néptánctábort szervez a megyében működő gyermek és ifjúsági korosztályú együttesek számára. Az együttes alapító tagja az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesületnek, valamint a Varga Gyula Észak-alföldi Regionális Folklórszövetségnek. Az együttes művészeti vezetőjének, Törökné Csécs Lenkének 2000-ben Debrecen város Csokonai-díjjal ismerte el eddigi munkásságát, az Örökség Népművészeti Egyesület Pedagógiai díját 2008-ban vette át.

Művészeti vezető:

Törökné Csécs Lenke

Az együttes művészeti asszisztensei:

Dr. Szabó Ágnes, Vajda Judit és Török Gergely

Képgaléria:

Megosztás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*