Nógrád Táncegyüttes [Salgótarján]
A salgótarjáni Nógrád Táncegyüttes 1975-ben alakult. Tagjai – a megalakulás óta – salgótarjáni és Nógrád megyei, folklórt kedvelő fiatalok és felnőttek, de mára már Heves megyei fiatalok is bekapcsolódtak a munkába.
A többszörösen kiváló együttes számos együttesi és egyéni nívódíj birtokosa. Rangos néptáncfesztiválokon vívta ki a szakmai zsűrik és a közönség elismerését, s szerzett együttesi, koreográfusi vagy zenei díjakat. Külföldi fellépéseik alkalmával is nagy sikerrel képviselik hazájukat. A fennállásának 35. évében járó táncegyüttes repertoárját főként a Kárpát-medence magyar néptáncai alkotják. Természetesen a Palóc táncok – mint azt majd láthatják – nem maradhatnak el műsoraikból.
A táncegyüttes fenntartója a Salgótarjáni Néptáncművészetért Közalapítvány.
Az együttes művészeti vezetője:
Szabó János, néptáncpedagógus, az együttes alapító tagja.
Művészeti asszisztensek:
Szabó Ágnes Ilona és Husvéth Csaba néptáncpedagógusok
Tánckarvezetők:
Steib Janka és Kovács József
Énekkorepetítor:
Szolnoki Borbála néptáncpedagógus
Kísérőzenekar:
a Folt Folk és a Dobroda népzenei együttesek, Lenkó Péter vezetésével.
Képgaléria:












