Szabolcs Táncegyüttes [Nyíregyháza]

2011 október 20th

Az 1957-ben alapított Szabolcs Táncegyüttes Nyíregyháza város leghosszabb múltjával rendelkező amatőr néptáncegyüttese. Az eltelt idő alatt az együttes rangos magyarországi és külföldi fesztiválokon aratott sikereket. Táncaiban őrzi a Kárpát-medence folklórjának hagyományait, de eltökélt szándéka olyan alkotások létrehozása is, melyek a mai kor emberének gondolat- és érzés világát tükrözik.

Céljuk, a folyamatos belső alkotó munka mellett olyan művek felújítása, melyek valamikor meghatározó alapművei voltak a hazai néptáncművészetnek. Szívesen vállalnak szerepet más művészeti ágakkal közösen létrehozott előadásokban. Rendszeresen közreműködnek budapesti ünnepi produkciókban is.

A táncegyüttes működését és utánpótlását a Szabolcs Néptánc Egyesület biztosítja.

Az együttes művészeti vezetője:

Bíró József

Munkatársa:

Orosz László

Az egyesület elnöke:

Ágoston Ildikó

Képgaléria: