Tabán Táncegyüttes [Békéscsaba]
A néptáncegyüttes 1993-ban alakult Békéscsabán, fenntartója a Tabán Néptánc Egyesület, amely jelenleg 200 fős utánpótlással rendelkezik. Az együttes feladatának tekinti a Kárpát- medencében élő magyar, és a nemzetiségek néptánc hagyományainak gyűjtését, őrzését, színpadra állítását. Az együttes táncosai kapcsolatban állnak az anyaország és Erdély magyar, román, szlovák és cigány adatközlőivel. Gyakran járnak film-, illetve hangfelvétel készítése céljából a hagyományőrző területek településeire.
Az együttes fontosnak tartja- mai rohanó életünkben- a magyarság hagyományaival, szokásaival megismertetni a közönséget. Az egységes európai értékek mellett a nemzeti identitás megőrzésére törekszik. Önálló műsorukkal rendszeresen fellépnek helyi, megyei és határon túli rendezvényeken, fesztiválokon, versenyeken. Szólótáncosaik a magyar nyelvterület legnagyobb egyéniségeit jelenítik meg kamara számaikban.
Az együttes 2010- ben elnyerte a Kiválóan Minősült együttesi címet, ami a legnagyobb kitüntetés a hazai néptáncmozgalomban. Ugyanebben az évben az együttes Békéscsaba Románságáért kitüntetésben részesült.
Művészeti vezető:
Kurtucz Borbála
Együttesvezető, koreográfus:
Farkas Tamás
Művészeti asszisztens:
Csipei Judit, Móricz Bence
Zenei vezető:
Rácz Gyula
Képgaléria:












