Debreceni Népi Együttes

Megosztás

A XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztivál harmadik versenyzőjeként a Debreceni Népi Együttes mutatkozott be a közönségnek és a zsűrinek.

A Debreceni Népi Együttes 1950 tavaszán alakult azzal a céllal, hogy összegyűjtse és műsorában feldolgozza az alföldi magyar néphagyományokat, dalokat, táncokat. Ma már hazánk minden tánctípusa és dialektusa szerepel az együttes műsorán. A Debreceni Népi Együttes az Örökös Kiváló Együttes címmel, Kölcsey Ferenc- és Pro Urbe díjjal büszkélkedhet, valamint 2008-ban Megyei Príma Díjban részesült.

Az együttes alapítója és 1993-ig vezetője dr. Béres András néprajzkutató, koreográfus volt. Az itt végzett szakmai tevékenységével évtizedekre meghatározta a csoport előadásainak, műhelymunkájának színvonalát. Jelenleg a művészeti vezetők Hercz Beáta és Hercz Vilmos, a Népművészet Ifjú Mesterei. A fiatal együttesvezetők célja, hogy az együttesben folyó munka méltó legyen az alapító nevéhez, több évtizedes munkájához és a következő generáció is megismerje és tovább örökítse azt.

Az együttes tevékenysége sokrétű, de alapja a magyar nép hagyományos tánc és zenei kultúrája, amelyet igyekeznek mindenkor olyan szinten művelni, hogy méltóak legyenek közönségük szeretetére.

Megosztás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*