Újfigurás Táncegyüttes

Megosztás

Második versenyzőként az Újfigurás Táncegyüttes lépett a Kállai Kettős Néptáncfesztivál színpadára.

A Művészeti Középiskola Újfigurás Táncegyüttese a Nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola Táncművészeti Tagozatának 12-13. évfolyamos növendékeiből alakult, akik ebben az együttesi felállásban 3 éve táncolnak együtt. A jövő táncművészeti, hivatásos táncosai, táncpedagógusai, koreográfusai, táncos szakemberei, színházi táncosai közismereti és szakmai tanulmányaik mellett szabadidejükben is táncolnak. Teszik mindezt azért, mert létformájuk a tánc, ami összetartja közösségüket és megfűszerezi a hétköznapi élet kőlevesét.

A néptánc szakma szóló és csoportos versenyein az együttes több alkalommal nyert együttesi nívódíjat, fődíjat, illetve szóló táncosi díjakat. Legutóbbi sikerüket a Néptáncosok Országos Bemutató Színpada című rendezvénysorozaton aratták, ahol a kiválóan minősült címet szerezték meg.

Megosztás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*