537255_565557660165886_1311965917_n

Ünnepélyes megnyitó – 2013

Megosztás

Ünnepélyesen megnyitották a XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztivált a nagykállói Városi Sportcsarnokban, mely idén október 4-6 között kerül megrendezésre.

Borsiné Sveda Anita fesztiváligazgató köszöntötte a vendégeket, és elmondta: ezen a három napon a táncosok és zenészek élettel, örömmel és vigassággal töltik meg Nagykállót.

A résztvevőket dr. Karakó László országgyűlési képviselő, a Nagykállói Járási Hivatal vezetője valamint Dr. Simon Miklós országgyűlési képviselő köszöntötte.
Dr. Karakó László köszöntő beszédében elmondta: a magyar néptáncnak az egész világon nincs párja, és dicséretet érdemel Nagykálló, amiért két évente megrendezi ezt a fesztivált. Dr. Simon Miklós elmondta: csodálja azt a mozgásformát, lelkesedést és tudást, melyet a néptáncosok átadnak az embereknek, majd hozzátette, hogy bár a megye bővelkedik a hagyományokban, ez a fesztivál mégis unikum a térségben.

A rendezvényt Juhász Zoltán, Nagykálló Város polgármestere nyitotta meg. Köszöntő beszédében üdvözölte a külföldi és hazai táncegyütteseket, illetve az érdeklődőket.
Az ünnepségen fellépett a Gilicemadár Népdalkör, melyben 4 éves kortól egészen 13 éves korig énekelnek gyerekek, és minden jelentős nagykállói rendezvényen képviseltetik magukat. A XXVI. Kállai Kettős Néptáncfesztiválon „Közhírré tétetik” címmel adtak műsort, a Bürkös zenekar kíséretével. A fesztivál megnyitóján fellépett a Rózsafa Citerazenekar is. Az együttes szatmári népdalcsokrot és kállai kettős dallamokat játszott.

 

Megosztás

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*